Dékány János  | Tel: +3670 395 74 55


Szellem elengedés – Az egyéni lélek átsegítése a túlvilágra

Ahhoz, hogy valaki megértse a szellem fogalmát, értenie kell a halál folyamatát.

A biológiai halál bekövetkeztével lelkünk leválik a fizikai testről, és – jó esetben- megkezdi misszióját, azaz: átkelését a túlvilágra. A halál folyamata nem szűnik meg az utolsó kilégzéssel, hanem további 42 - 49 napig tart. Ha a lélek ez idő alatt nem tud átkelni a túlvilágra, a későbbiekben magától nem adatik erre újabb lehetősége, megrekedtségéből pedig csak élő, tudatos ember tudja átsegíteni, aki ismeri ennek folyamatát.

Régebben a magyar kultúra részét képezte a halál kultúrája is, mert őseink tudták, hogy a lélek csak időlegesen tartózkodik a Földön tapasztalatgyűjtés céljából, majd távozik, és új életet kezd valahol máshol megtestesülve. Tudatosságuk és szertartásuk volt erre, a halotti tor (jelentése: győzelem) alkalmával pedig megünnepelték a személy győzelmét a hálál felett, mert tudták, hogy örök élet van: csak a mulandó semmisül meg, a lélek sohasem.

Tibetben ma is 42 napig olvasnak fel a halottnak a halál után, hogy utat mutassanak neki, Japánban pedig már létezik az a készülék, amely képes videót készíteni a lélek testelhagyásról.

A tudattalanság miatt a halottnak nincs információja arról, hogy mi történt vele, ezért szoktam – felkérésre, egy rövid szertartás keretei belül – átsegíteni a lelkeket a túlvilágra, ezzel biztosítva számukra a nyugodt, békés távozást.

Honnan lehet tudni, hogy szellem kötődött hozzánk?

Ha hozzátartozó hunyt el,
  • – gyakran érezni jelenlétét
  • – többször álmodunk vele
  • – bizonyos helyzetekben hozzá hasonlóan beszélünk
  • – néha szokásait is átvesszük
  • – ha erős volt az érzelmi kötelék köztünk, betegségeit is átvehetjük

Ha hónapokig erőteljesen velünk marad éles emléke, biztosak lehetünk abban, hogy érzelmi kötést hoztunk vele létre, ami számára is nagyon rossz, hisz a bűntudat érzésével kapcsolódik hozzánk. Fontos megérteni, hogy ezen lelkek számára már nem a földi sík biztosítja az otthont, ezért nem jó számukra, ha itt maradnak.

Testi tünetek szellem jelenléte esetén:
  • – nyomás érzés a mellkasban ( sokszor fogalmaznak úgy az emberek, hogy ez „olyan, mintha ülne rajtuk valami”)
  • – sűrű, hideg érzés a testünk különböző pontjain
Lelki tünetek szellem jelenléte esetén:
  • – állandó rossz érzés
  • – csalódottság
  • – szomorúság
  • – kedvetlenség
Egyéb árulkodó jelek, ha nem családtag, hanem más szellem kötődik hozzánk:
  • – rossz érzés
  • – zaklatottság
  • – erőszakos gondolatok
  • – depresszió
  • – öngyilkos gondolatok
  • – identitás problémák
  • – viselkedési zavarok
  • – azonos nemhez való vágyódás
  • – dühkitörések
  • – rossz vérkeringés
  • – magas vérnyomás
  • – hidegérzet a végtagokban
A házban rekedt szellemek jelenlétére utaló jelenségek:
  • – a berendezési eszközök meghibásodása
  • – kopogó, recsegő hangok
  • – félelemérzet
  • – úgy érezzük, mintha valaki figyelne minket
  • – negatív hangulat
A szellem-elengedés utáni, azonnali hatások:
  • – nagyon erős felszabadultság érzés, mely egyben megkönnyebbülés is
  • – meleg, bizsergető, kellemes érzés
  • – kisimult arc
  • – azonnali belső derű
  • – kitisztult tekintet
  • – a meglévő, negatív testi tünetek megszűnése
Gyakran jelzik vissza a hozzám fordulók, hogy fizikailag is érezték: levált róluk „valami”, akárcsak azt, hogy tudják: ami velük történt, valóságos.

A helyszínen történő szertartásokat az ország egész területén végzem.

Az egyéni szellem-elengedés díja 5.000,- Forint, a lakástisztításé pedig 20.000,- Forint + kiszállási költség.

További kérdés esetén és időpont egyeztetés céljából forduljon hozzám bizalommal a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeim bármelyikén!